Aktuális       Mi a MINK Csapat Tagok Programok Mi van még?!

Bevezető

A Magyarországi Ifjú Németek Közössége egy olyan ifjúsági szervezet, amely sokszínűen foglalkozik a magyarországi német nyelvvel és kultúrával. A GJU feladata a fiatalok demokráciára nevelése és egy nyitott világkép közvetítése a fiatalok számára.

A GJU színes programjaival - Szemináriumok, kreativitás táborok, képzések és kirándulások – célul tűzte ki a fiatalok kisebbségi identitásának vállalását, valamint kisebbségükért folyatott munka ösztönzését, melyben nagy szerepet játszik az utánpótlás kinevelése is. Mindennek szellemében a GJU kisebbségpolitikai téren is szeretné magát képviseltetni, és motiválni tagjait illetve az érdeklődőket arra, hogy fellépjenek a kisebbség jogaiért.

Tevékenységével az egyesület támogatja az egyesülő Európát és az európai integrációs folyamatot. Ez leginkább kül- és belföldi kisebbségi ifjúsági szervezetekkel való együttműködésébe mutatkozik meg. Az Európai Népcsoportok Ifjúsága (JEV - Jugend Europäischer Volksgruppen) nevű szervezet tagjaként, valamint számos külföldi tevékenysége és nemzetközi szemináriumon való részvétele által a GJU követi az „egység a sokféleségben” elvét, azaz hozzájárul Európa nemzeti sokszínűségének megőrzéséhez.
A szervezet fontosnak tartja a civil társadalom megerősödését, ezért támogatja és ösztönzi tagjait a tiszteletbeli posztokon végzett civil és szociális jellegű munkára.

Ehhez mindenkit szívesen látunk. Téged is!